Roman Rovás betűtípus

Hosszú ideje már, hogy a RD elkezdte munkásságát a rovás betűkészletek között, és elérkezett az idő, hogy egy régi adósság is kihúzásra kerüljön a listán. Az egész betűtípus-projekt egyik alapötlete ugyanis az volt, hogy milyen jópofa lenne egy rovás-Times New Roman font. Ezt Facebook-oldalunkon is többen kérdezték már, vagyis másnak is eszébe jutott az igény.

Nos, a lendület megakadásának első és legfontosabb oka, hogy ilyen már létezik és létezett akkor is, Romek Károly MagRun variációi, melyek a rovasmag.hu oldalról elérhetők. Ezt rengeteg RD-munkán láthatjuk, mert elég jó (pár dolog nem, de azt kiigazítottuk:)). Másik oka, hogy ez a feladat hatalmas aknamező.

Ugyanis a Roman egy olyan betűtípus, mely a lehető legmesszebb áll a rovás betűktől. És annak ellenére van így, hogy amúgy a Roman, mint neve is mondja, római írás, az ókori Róma számos műemlékéről visszaköszön, és kőbe vésett módszerrel készült, ami azt gondolnánk, hogy technikailag nem áll messze a fába rovástól. Azonban épp ez a dolog rákfenéje: a latin nagybetűk olyan formájúra alakultak, amik ezzel a stílussal jól festenek - ami nem fest jól, az átalakult. A rováskarakterek pedig nem így alakultak ki, így a stílus ráeresztése komoly fejfájást okoz.

A Roman betűtípusnak ugyanis két alapvető ismertetőjegye van, és mindkettő problémás. Az első, hogy vannak vékony és vastag vonalak. Alapvető hüvelykujjszabály, hogy a lentről felfelé húzott vonal vékony, a fentről lefelé húzott vastag. Ennek legékesebb példája, hogy a latin N és a cirill I betűk nem egymás tükörképei:

N И

Jól látszik, hogy a latin betű szárai vékonyak és az átlós rész vastag, a cirill esetben ez fordítva van. A rovásírás esetében ez tehát azt jelenti, hogy az R betűnek nem a cirill И, hanem a tükrözött N felel meg. Mindez jól is hangzik, egészen addig, amíg ugyanezt az analógiát át nem vesszük a Cs, majd a Z betűkhöz. Itt ugyanis két, illetve három átlós vonal keresztezi a két függőleges vonalat. Ez már azonban bénán is ki tud nézni. Romek Károly azt választotta, hogy két vastag vonal közé húzott 1, 2 ill. 3 vékony átlós vonalat, és elsőre az RD-font is így készült. Egyelőre nem eldöntött a kérdés, de esélyes, hogy a szabályos betű lesz a végső befutó. A két variáció így fest:

Variációk Rovás Z és Cs betűre

Ugyanennek a problémának a hardcore változata a V-U-Ú kérdésköre. A V könnyű, egy M betűt kell tükrözni; jobb szár felfelé húzott = vékony, majd a két ferde vonal lefelé vastag, felfelé vékony, és jön egy vastag lefelé tartó függőleges vonal. Erre ha jön a rövid U betű, nos ott már ugyanezt a mozdulatsort kell folytatni, felfelé vissza (vékony?) és lefelé vissza (vastag?). Ez még mindig oké. De jön a hosszú Ú betű, ahol a logika azt diktálja, hogy felfele függőleges vékony, keresztbe le vastag, felfele függőleges vékony, vissza keresztbe le vastag. Na itt már megdőlt a rendszer, és a bal oldali függőleges maradt vastag, míg a jobb alulról bal felfelé  menő vonal vékony lett.

Kicsit másmilyen problémát jelent, hogy a görög L (lambda) betű (vagy ízlés szerint a latin A összekötő vonal nélkül) megfelel a rovás S-nek, ám mint mindent, ezt is meg kell tükrözni (ami a hagyományos betűtípusoknál mindegy):

A Λ

Azonban itt is jön a fent látott probléma: a lefelé jövő, tehát kövérebb vonalak elkezdenek sokszorozódni a G majd az L betű írásakor. Ennyi hely pedig alapból nincs a kis házikó belsejében, főleg akkor nem, és itt jövünk el a második Roman-font jellemzőhöz, ha a vonalak végén kis záró formák, ún. Serifek vannak. A négy talpacska vékonyan sem fér el, vastagon meg pláne. A megoldás itt az lett Romek Károlynál is, hogy a külső bal oldali vonal vastag, a belső kettő vékony, és a serifek finoman le lettek kicsinyítve.

A serifek oda nem passzolása sok más esetben is problémás: latin betűkben nem nagyon fordul elő, hogy oldalt végződik egy ferde vonal (ferde vonalak vannak, de azok alul vagy vannak lezárva, pl. K, A, X, V), míg rovásban ilyen a C, a J, az Í, a P, az Ö és az Ő is.

Összegezve tehát a rovás Roman betűtípus nem könnyű, nem klasszikus rovásos problémákkal kell megküzdeni. De leszögeznénk, hogy ez a probléma nem 21. századi, számos 17-18. századi emléken találhatunk hasonló módon többféle vastagságú vonallal, seriffel ellátott rovásbetűket, az a vád tehát biztos nem áll meg, hogy ezek nem történelmi betűk, hanem bohóckodások (megj. több bohóckodó, nem historizáló RD-font is van, nekünk ez nem érv amúgy se:)), és azt sem akarjuk sugallni, hogy soha senkinek nem jutott még ez a típusú betűszerkesztés az eszébe.